november 2017

Martin Kápostáš kiállítása

Martin Kápostáš Párkányi származású amatőr fényképész. Képei leginkább a környező tájakat mutatják be: mint a Párkányi Duna-part, Pilis, de vannak Prágából,
Romániából is. Első fényképezőgépét 1997-ben, 19 éves korában fogta a kezébe, egy Praktica kisfilmes formájában.
Kedvenc fotósai közé tartozik A. Adams, K. Plicka, K. Sudek, A. Kertész. Számos újságban jelentek meg fotói, mint az Új Szó, National Geography, Magyarország, American Photography. Ugyanúgy 2017-től tagja a Szlovák Fényképészek Szövetségének.

Balla András könyvbemutató

A Helischer József Városi Könyvtárban november 20-án mutatták be Fábián László író Balla András című könyvét. A bemutatón a szerzőn és Andráson kívül a könyv tipográfusa, Juhász Márton is részt vett. Balla Andrásról már több könyv, album jelent meg.

Beer Miklós – könyvbemutató

A népszerű Szeressek ott, ahol gyűlölnek (2015) és az Örömet hozzak, hol gond tanyázik (2016) kötetek folytatása, a sorozat harmadik része a Beer Miklós váci megyéspüspökkel készített legújabb interjúkönyv, a Mindig velem. „Nagyon sok visszajelzést, bátorítást kaptunk az első két rész megjelenése után. Mindez megerősített, mennyire fontos az evangélium örök igazságait a ma emberét foglalkoztató kérdéseken keresztül kutatni” – fogalmazott Dr. Beer Miklós a Réti Józseffel folytatott legújabb beszélgetésről.

Ismét bővült a digitális gyűjteményünk!

Örömmel tudatjuk, hogy ebben az évben is sikerült bővíteni helyismereti dokumentumaink digitálizált gyűjteményét. A már meglévő Esztergom, Esztergom és Vidéke (régi és új évfolyamai) mellett már a Hídlap is teljes terjedelmében böngészhető. Ezen kívül számos szakdolgozat és eddig csak védett, helyben olvasható helytörténeti anyag is elérhető honlapunkról. A dokumentumok teljes terjedelmükben kerültek feldolgozásra, és többszempontú keresés segíti a böngészést.