Gyerekkönyvtár

KÖNYV-BE-TEKINTŐ

Torzonborz és a holdrakéta

Otfried Preußlernek olyan eredeti mesélői hangja van, hogy aki egyszer megszerette a történeteit, mindig örömmel fogja olvasni, felolvasni őket. A Kolibri kiadónál most megjelent Torzonborz és a holdrakéta című könyvben újra találkozhatunk az ismerős szereplőkkel. Üstöllési főtörzsőrmester esetlensége folytán Torzonborz, a járás legveszélyesebb bűnözője már megint megszökött a börtönből.

Köszöntjük új igazgatónkat!

2020. március 21-tól könyvtárunk új igazgatója Schmöltz Margit. Szeretettel köszöntjük, munkájához sok sikert kívánunk!

Leköszönő igazgatónknak, Kovátsné Várady Eszternek pedig köszönjük sok évtizedes áldozatos munkáját, egészségben gazdag, békés nyugdíjas éveket kívánunk!

Közlemény

A koronavírus-járvány megelőzésének és esetleges terjedésének megakadályozása céljából Esztergom Város Jegyzője és Polgármestere elrendelte a felnőtt- és gyermekkönyvtár látogatók elől történő bezárását. Az intézmény zárása március 13-án pénteken éjféltől lép életbe és határozatlan ideig tart. 
A könyvtár hétköznaponként, munkaidőben a 06(33)523-170-es telefonszámon várja az olvasói igényeket és a kért könyvek kiszállításáról az önkormányzat gondoskodik.
Megértésüket köszönjük!

Tájékoztató

A Helischer József Városi Könyvtár a nemzetközi és magyar vírushelyzetre való tekintettel 2020. március 11-ét követően nem fogad látogatói csoportokat és nem tart nyilvános rendezvényeket.

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a kölcsönzési időt telefonon, e-mailen vagy honlapunkon keresztül is meg lehet hosszabbítani!

Valentin nap a gyermekkönyvtárban!

Valentin-nap hetében (február 11-15.) Mancika és Ottó, a gyermekkönyvtár szerelmespárja várja a nagyobbakat szerelmes témájú ifjúsági regényekkel, a kisebbeket tavaszi versekkel, történetekkel. Ezen a héten könyvtári kézműveskedés keretében szívecske alakú könyvjelző hajtogatással várjuk kis olvasóinkat.