Az esztergomi versmondó versenyről

virág volt a vers

2017. október 7-én, szombaton „…virág volt a vers…”  címmel rendezett a Helischer József Városi Könyvtár versmondó versenyt, idén kilencedik alkalommal 50 év feletti amatőr versmondóknak az Országos Könyvtári Napok keretén belül. Idén a hét szlogenje: „Csak tiszta forrásból”. Ez a néhány szó Bartók Béla Cantata Profana művének befejező gondolata. A „tiszta forrás" környezetünk szépségeinek védelmére és megbecsülésére is utal, de utal kultúránk elkerülhetetlenül szükséges tisztulására, tisztítására, mondta bevezetőjében Kovátsné Várady Eszterigazgatónő. „A kereskedelmi média megjelenése az elmúlt évtizedekben a kulturális igényesség jelentős romlását eredményezte”, idézte Hoppál Péter államtitkár úr még 2016-ban elhangzott szavait. Próbáljuk kivédeni a kulturális igénytelenséget, folytatta az igazgatóasszony, igyekszünk tenni ellene, mindenki a maga életében, a maga helyén a maga lehetőségeihez mérten. Ez az alkalom, az ötven év felettiek versmondó versenye is ennek a kilátástalannak tetsző küzdelemnek egy tiszteletreméltó állomása – teszünk valamit, és nem is akármit, hogy azt a bizonyos tiszta forrást kiapadni ne engedjük.

A versenyre összesen 29 fő érkezett, közülük heten határon túlról.

Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Romanek Etelka polgármester asszony, Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke és Meszes Balázs, Esztergom Város Idegenforgalmi és Kulturális Bizottságának elnöke. A Megyei Közgyűlés, a korábbi évekhez hasonlóan, különdíjat is felajánlott.

A zsűri igen illusztris személyekből állt: Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai-díjas színművész, a zsűri elnöke. A zsűri tagjai: Durzák Anna tanár, előadóművész, Pásztó András, az esztergomi temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium tanára és Bubik István Színkörének vezetője. Az esemény házigazdája pedig Dudok Dávid, az Esztergomi Diákszínkör tagja, egyetemi hallgató.

Három magyar verscímmel kellett jelezni a részvételi szándékot. A három, előzetesen leadott verscím közül egy Arany János verset is vártunk, tekintettel a költőóriás kétszáz éves jubileumára. A zsűri választotta ki, hogy a három közül melyik vers hangozzék el.

A zsűri hosszas mérlegelést követően választotta ki a három legjobbnak ítélt versmondót.

A harmadik díjat kapta: Bohák Anikó Érsekkétyről. Jutalma: 13.000 Ft értékű könyvcsomag, és emléklap.

A második díjat: Strich Lászlóné Budapestről. Jutalma: 17.000 Ft értékű könyvcsomag, emléklap.

 Az első díjat pedig Mach András szintén budapesti lakos érdemelte ki. Jutalma: 22.000 Ft értékű könyvcsomag, és természetesen emléklap.

A zsűri különdíját Ungvári Tamás Egerből kaptaJutalma: 8.000 Ft értékben könyv, természetesen emléklap.

A Megyei Közgyűlés különdíját, melyet Steindl Balázs alelnök úr adott át, Ézsiás Lászlónak ítélte a zsűri. A hetvenéves, világtalan férfi az esztergomi versmondó verseny visszatérő résztvevője, az eddigi kilenc alkalom mindegyikén mondott verset.

A legidősebb versenyzőt külön köszöntötték: Jobák Márta 93 éves, az utóbbi években ő is mindig részt vett a versenyen, az elmúlt évben díjazott is lett. A tavalyi Babits Emlékév szép esztergomi kiadványát, a „…kinyúlhat égig a lélek…” című Babits Mihály kötetet kapta.

Martsa Piroska szobrászrestaurátor, műteremvezető munkája három gyönyörű Arany János emlékplakett, melyeket a zsűri döntésének megfelelően Szulényi Mária Valéria Párkányból, Németh Tamás Ferencné Nyergesújfaluról, és Pálmai József Dömösről vehetett át.

A Szentgyörgymezei Olvasókör egyebek mellett felajánlott három üveg mézet, amelyet a zsűri döntése alapján egy  ajándék könyvvel és az emléklappal együtt a következők kapták meg: Rucska Ferencné Tokodról, Kiss László Esztergomból, és Sopovné Dr. Bachmann Katalin Tatáról.

Senki nem távozott azonban üres kézzel: a könyvtár igazgatója mindenkinek megköszönte a részvételt, és egy kis kötettel, valamint az alkalomra készült emléklappal tette emlékezetessé valamennyiük számára a részvételt.

A versenyhez az alábbiak nyújtottak támogatást: Esztergom Város Önkormányzata, Gitti virág, Kovács Cukrászda Esztergom, Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Padlizsán étterem, Prímás Pince, Szentgyörgymezei Olvasókör – és természetesen az NKA.

A rendezvényen készült felvételt a Médiatárban, a képeket a Galériában nézhetik meg.

Hámosné Szőke Anna