Huszti Péter, a Nemzet Művésze volt a vendégünk

Huszti Péter

Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár Könyvtári beszélgetések programsorozatának május 7-i vendége Huszti Péter Magyar Corvin-lánccal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színiakadémiai rektor, színigazgató, rendező, érdemes és kiváló művész volt. A Helikon kiadónál jelent meg önéletrajzi trilógiájának első két kötete: a Srác a kakasülőn, és a Férfikor hajnalán.

Huszti Péter neve jól csengő, elismert a színház és a film világában. Az 1944-ben született színész és rendező most életéről, színészi pályájáról írt visszaemlékezést. A Srác a kakasülőn című kötetben a gyermekéveké, a tanulásé a főszerep. A pályaválasztás és a főiskolai évekről, majd az éppen elinduló, nagy reményeket, sikereket hozó pályakezdés éveiről olvashatunk. A siker a későbbiekben sem maradt el, végig hű társa volt, karrierje kiteljesedett. Jászai Mari-díjat 1974-ben, Kossuth-díjat 1978-ban kapott. 2014 óta a Nemzet Művésze. Rendezéseinek száma az ötvenhez közelít, filmszerepei megszámlálhatatlanok. 1994–2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt.

Pályaválasztásában leginkább a Rákóczi Gimnázium legendás Bánk bán előadása volt meghatározó. Német–magyar tanára, Bodolay Géza – a színházrendező Bodolay Géza édesapja – hozta össze a bemutatót. Az öt felvonásban színre vitt Bánk bán hosszabb volt, mint a Nemzeti Színház akkori változata. A merész vállalkozásban Huszti Péter játszotta a címszerepet, Tiborcot pedig maga Bodolay tanár úr, aki ezzel azt is vállalta: bukás esetén kockára teszi tekintélyét a diákok előtt, ugyanakkor örök céltáblája marad a rajta már próbák során sokat élcelődő kollégáinak. Nem lett bukás. Az élcelődőket éppen úgy lenyűgözték, mint a szurkolókat. Ez az élmény adta a legnagyobb lökést a főiskola felé.

Önéletrajzi könyvéből tudható: a Madáchban, Ádám Ottó színházában volt gyakorlatos növedék. Aztán osztályfőnöke, Várkonyi Zoltán a diploma után szerepajánlattal hívta a Vígszínházhoz. Ádám Ottó viszont csak annyit mondott: önnek nála a helye.

Ahogyan a nagy öregekkel, a már elismert pályatársakkal való találkozások is meghatározóak voltak számára. A könyvben remek pillanatképek, háttér információk is akadnak olyan nagyszerű színészeinkről, mint Gábor Miklós, Tolnay Klári, Mensáros László vagy Bessenyei Ferenc. Olvasmányos és jól szerkesztett történetek ezek. A fiatal és sármos színész körül voltak pletykák a magánéletéről, de ezekről nem tesz említést, nem tisztázza őket.

A beszélgetés során beszélt tanári mivoltáról is; 28 évig volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanszékvezető, és két periódusban egyetemi rektor. Jelenleg is doktori iskolát vezet. Mesterkurzusokat tartott Amerikában a Tennessee Egyetemen, Knoxvilleban, Minnesotában Duluthban, a Nevadai Egyetemen, Las Vegasban.

Életét három szó jellemzi igazán: a hit, a hűség és a bizalom.

Esztergomban hálás közönség várta a művész urat, teltház volt könyvtárunkban, személyisége elvarázsolta a hallgatóságot. A beszélgetés végén sorokban álltak olvasóink dedikálásra várva, és Huszti Péter mindenkivel elbeszélgetett egy kicsit.

A beszélgetést visszanézhetik a Médiatárban, a rendezvényen készült fotókat pedig a Galériában.

Huszti Péter könyveit megvásárolhatják a könyvesboltokban, vagy kikölcsönözhetik könyvtárunkból.

Hámosné Szőke Anna