Teltházas előadással emlékeztünk meg Szabó Magda írói munkásságáról április 29-én. Az 1977-ben forgatott, Abigél című, négyrészes sorozat óriási sikert aratott az országban, miután egy évvel később bemutatták. A Szabó Magda regényéből adaptált alkotás 2018-ban lett negyvenéves. Az évek alatt a szériában szereplő színészek ünnepelt sztárokká nőtték ki magukat. Sokak egyik kedvenc karaktere a bájos Zsuzsanna nővér volt, akit Piros Ildikó alakított, ráadásul megtudhattuk, hogy Szabó Magda Zsuzsanna nővér szerepébe írta bele saját magát.
„Egy ember addig él, amíg őrzi az emlékezet” – ez volt az est mottója.
Az Abigél titkai című előadásban Piros Ildikó a személyes hangú vallomások, a Szabó Magda-idézetek és a felolvasott regényrészletek révén érzékelteti, minek köszönhető az írónő népszerűsége. Mégsem tudjuk meg pontosan, hogy vajon mi volt a titka, mindez csupán sejthető a tartalmas, vetített képekkel, videóval, zenével kísért előadásból.
Piros Ildikó célja az, hogy ezzel az előadással elbúcsúzzon azoktól a színésztársaitól, akikkel az Abigélben játszottak, de már elhunytak. Emlékezés Szerencsi Évára, Garas Dezsőre, Ruttkai Évára. Az ő nevüket is belefűzte a szövegbe, s az egész estet úgy építette föl, hogy számos utalás van benne. Sok apró titkot is elrejtett, a saját életére és Szabó Magdára vonatkozóan.
Piros Ildikó úgy érezte, meg kell mutatnia azt a hatalmas örökséget, amelyet az írónő hagyott ránk. Ő is egy olyan eltűnő generációhoz tartozik, amelyik előtt kötelező tisztelegnünk, s tovább kell adni az értékeit.
A művésznő többször találkozott Szabó Magdával. Férjével, Huszti Péterrel is jártak nála korábban, az utolsó személyes találkozás 2000-ben volt. Az írónő akkor kétórás beszélgetéssel ajándékozta meg Piros Ildikót. Az est összeállításához ezek az élmények, továbbá interjúrészletek, Szabó Magdától kapott anyagok, s három nagy regény – Az ajtó, Katalin utca, Für Elise – részletei szolgáltak alapul, az életút felidézése mellett. A művésznő jelenleg ezzel az előadói esttel szerepel, járja az országot. Színházban nem játszik, szabadidejét családjára, öt unokájára fordítja.
Piros Ildikóra sokan voltak kíváncsiak, a közönség alig fért be a könyvtárba, nagyon szép és érzelmes emlékest volt ez, reméljük sok olvasónk újra kézbe veszi Szabó Magda regényeit.
A rendezvényről készült fényképeket a Galériában tekinthetik meg.
Hámosné Szőke Anna