2017. október 20-án a Helischer József Városi Könyvtárba látogatott Medveczky Ádám karmester, aki a Zeneakadémián tanít, és az Operaházban vezényel. 5 évvel ezelőtt Simon Erika: És mégis megszólal a pálca címmel riportkönyvet írt róla.
Édesanyja az operaház korrepetitora volt, édesapját négyéves korában elveszítette, nevelőapja Katona Lajos, az operaház magánénekese lett. Előnyt jelentett, hogy alaposan ismerte a darabokat, mivel csaknem a szó szoros értelmében az Operaházban töltötte gyermek éveit; 14 éves korától már tudatosan tanulta a partitúrákat. Gyerekkorában zongorázni tanult, majd 1955-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékeként folytatta zenei tanulmányait, az ütőhangszer tanszéken. Az 1956-os szabadságharc leverése után tragikus hangulatba került, nagyon lassan engedett fel a depressziója. A középiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Itt a karmesterképzőben és a zeneelmélet szakon Kórodi András volt a mestere. Közben 1960–1969 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólamvezető üstdobosaként is fellépett. Ezután a Magyar Állami Operaház korrepetitora lett. 1971-ben Olaszországban képezte tovább magát, ahol elvégezte Franco Ferrara mesterkurzusát.
1974-ben elnyerte a Magyar Televízió első alkalommal megrendezett karmesterversenyének második díját, ami országszerte ismertté tette a nevét. Még ebben az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa lett; az intézményben eleinte a zenekari gyakorlatok vezetője volt. 1974-ben kezdte meg karmesteri működését a Magyar Állami Operaházban, elsőként a Così fan tuttét vezényelve el. 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. 1982-ben a zeneakadémia Magánének és Zongora tanszékének tanára lett. 1987-ben kinevezték a Magyar Posta Szimfonikus Zenekara zeneigazgatójának, ezt a pozíciót 1996-ig töltötte be. Közben egy rövid ideig a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójaként is működött, 1990–1993 között. 1997-ben a Győri Filharmonikusok első karmestere lett.
Tanít a Zeneművészeti Egyetemen, e tevékenysége mind az operához kapcsolódik. Az ének tanszakon az operaénekes-jelölteknek tart szerepgyakorlatot, a korrepetitor szakon operakorrepetálást, a karmester szakon operavezénylést és operatörténetet, oratórium- és daltörténetet, műismeretet oktat.
Az operaházban a Così fant tutte után a Don Giovannit, majd a Karamazov testvérek című balettet, illetve a Tannhäusert és a Traviátát vezényelte el. Az évek során számos kortárs magyar opera ősbemutatóját is eldirigálta. Közel hetven opera szerepel repertoárjában (az említetteken kívül többek között a Rigoletto, A végzet hatalma, A Rajna kincse, Rossini Mózese, a Faust, a Jancsi és Juliska, a Hunyadi László és több Puccini-opera is). Vendégkarmesterként Európa valamennyi országában megfordult, de több alkalommal fellépett az Amerikai Egyesült Államokban, Venezuelában, Japánban és Thaiföldön is. Karmesterként, az operaelőadások dirigálása mellett, végigvezényelte a szimfonikus zeneirodalom jelentős részét.
Medveczky Ádám elégedett, derűs ember. Eddig hetven operát dirigált. Akad azért, ami hiányzik a repertoárjából, például a Szöktetés a szerájból vagy a Figaro házassága, de a Nabuccót vagy a Don Carlost sem vezényelte még, de bízik benne, azokra is sor kerülhet még.
A beszélgetésen készült felvételt a Médiatárban, a fotókat a Galériában tekinthetik meg.
Hámosné Szőke Anna