Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár január 8-i, a Könyvtári beszélgetések programsorozat idei első vendége ifj. Cseke László, a Szent György Lovagrend kancellárja volt. Aki Cseke Lászlót középkori lovagi öltözetben látta-látja küzdeni a visegrádi Salamon-torony udvarán vagy a palotajátékok rendezvényein, nem is sejtheti, hogy szinte az egész életét kitöltő történelmi hagyományőrzésnek keresztelt tevékenységbe még mennyi minden belefér.
Gyermekkorától nemcsak a hely szelleme, hanem édesapja tanári, a széles körű turisztikai és a Dunakanyar, főként Visegrád múltjának kutatása és bemutatása érdekében végzett munkássága is arra késztette, hogy ő is folytassa az elkezdett munkát. A pedagógusi tevékenység, az idegenforgalmi, a vendéglátói munka mellett és után Visegrád történelmi hagyományainak gyakorlati bemutatását tűzte ki célul maga elé. Mivel tisztában volt azzal, hogy ezt a tevékenységet csak Visegrád hiteles történelmi hagyatékára lehet alapozni, édesapjával 1990-ben újjáélesztették a Károly Róbert által 1326-ban Visegrádon alapított Szent György Lovagrendet. Ezt az immáron Európára kiterjedő szervezetet mint rendi kancellár édesapja halála óta ő irányítja. A Szent György Lovagrend és ezen belül Cseke László a határokon túli magyarságra is kiterjedő katonai hagyományőrző, tudományos, karitatív és a testvérvárosi kapcsolatok erősítése érdekében kifejtett tevékenysége példaértékű. A hagyományőrzésnek nagyon fontos szerepe van mind a nemzeti öntudat erősítésében, mind az ifjúság nevelésében, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy megfelelő utánpótlásképzés nélkül a hagyományőrzésnek nincsen jövője. Ezt szem előtt tartva alapították meg Visegrádon 17 évvel ezelőtt az Apródképzőt, melynek létjogosultságát és sikeres tevékenységét jól mutatja, hogy a kezdetek óta több fiatal is a Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző Tagozatának tagja lett.
A beszélgetés során megismerhettük a Szent György Lovagrend történelmi tradícióját, illetve, hogy milyen nehézségekkel kellett megbirkózni a Lovagrend újraélesztésénél, amely mostanra olyan nagy létszámúra duzzadt, hogy a legtöbb erőfeszítést a szervezet egyben tartására, a feladatok összehangolására kell fektetni.
Még kimondani is félelmetes: Közép-Európa legnagyobb nyári szabadtéri rendezvénye, a visegrádi palotajátékok idén lesz harmincnégy éves. Visegrád nem Visegrád a palotajátékok nélkül, a palotajátékok nem palotajátékok Cseke László nélkül. Szervezője, irányítója, motorja ennek a fesztiválnak, és ami nagyon fontos, a Lovagrendet és a palotajátékokat továbbvivő új nemzedék egyik kinevelője. Saját családján belül is. A 2018-as program már megismerhető a www.palotajatekok.hu honlapon.
Ifj. Cseke László igazi közösségi ember, fontosnak tartja az együttműködést más Hagyományőrző Egyesületekkel, akik sokat tanulhatnak egymástól. Az igazi lovagok műveltek, erkölcsileg és szellemileg is helyt kell állniuk. A lovagok nem utolsósorban összetartóak, amit abból is láthattunk, hogy a Lovagrend magisztrátusa és priorjai szép számban képviseltették magukat a könyvtári beszélgetés során.
Hámosné Szőke Anna