A Könyvtári beszélgetések november 19-i vendége ef. Zámbó István képzőművész volt. 1950. január 3-án született Salgótarjánban Zámbó Béla és Kovanda Klára gyermekeként. Magyar festő, grafikus, szobrász, zenész.
1967–1969 között a kecskeméti Petőfi Nyomda kézi- és gépszedője, 1969–1970 között az NDK-ban egy mezőgazdasági gépgyár présgépkezelője, 1970-ben a szentendrei kemping éjjeliőre, 1971–1980 között a szentendrei Vízművek gépésze volt. 1965 óta foglalkozik festészettel, zenével, irodalommal, filmmel. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik alapító tagja, 1969–1979 között a szentendrei szabadtéri tárlatok egyik szervezője, 1974–1985 között a Fiatal Képzőművészek Stúdió tagja volt. 1980-ban az A. E. Bizottság együttes egyik alapító tagja, jelenleg az ef Zámbó Happy Dead Band kommandó-esztrádzenekar vezetője. 1985-ben barátaival megalakította az Új Modern Akrobatika music-performance csoportot, 1987-ben pedig a Vajda Lajos Művészeti Szabadiskolát. 1982-ben a svédországi Layota Art cég festészeti ösztöndíjasa volt. 1991 óta műgyanta szobrokat készít. 1993-ban létrehozta a Planetáris Űrharmonikusok 80 tagú együttest, és 4 űropera-előadást tartott.
1970-ben „akarategységben elkövetett garázdasággal” vádolva hat hónapot töltött előzetesben, egy részét elmegyógyintézetben.
„Egy eszme zárt osztályra vonulása” címmel szervezett happeninget a szentendrei Fő térre, amikor hírét vette, hogy a katonaságot megúszni próbáló barátját, Lacát, a sorozásról egyenesen az elmemegfigyelőbe vitték. A happeningen felolvastak pár verset, zenéltek, egy rendőr igazoltatta őket, egy másik meg csak azt látta, hogy a kollégáját hosszú hajú hippik veszik körül, erősítést kért, és mindenkit letartóztattak. Azt hitte, hogy egy napra csukják be, de fél év lett belőle.
Már a letartóztatása előtt, ’68-tól minden évben a várdomb falára lógattak ki képeket, először abból is botrány lett.
Amikor a kecskeméti tartózkodása alatt megismerkedett Lugossy Lászlóval, sok minden vette kezdetét. Ő mesélte neki, hogy Szegeden rendeztek egy utcatárlatot. Rögtön mondta, hogy csináljunk Szentendrén is, tud egy nagyon jó helyszínt, a várdomb falán főleg ősszel különleges surlófények érik a köveket, ott nagyon jól néznének ki a képek. Az első tárlatot négyen hozták össze, rengetegen látták, nagyon bevált, úgyhogy elhatározták, hogy minden év október első vasárnapján szabadtéri tárlatot rendeznek. A következő évben már hatvan kiállító vett részt az eseményen, az esti tévéhíradóba is bekerültek, a város vezetése onnan értesült a kiállításról.
Behívatta a városi kulturális osztály vezetője, és közölte, ez így nem megy, engedélyt kell kérni, mondta, „tényleg?, hát mondják, hogyan kell engedélyt kérni, és már kérjük is”. Ők döbbentek meg a legjobban, amikor látták, bármit megtesznek nekik, csak szóljanak előre.
Kértek egy pincét, adtak, lényegében ők szponzorálták a Vajda Stúdió létrejöttét, működését. Lett egy saját galériájuk, ők voltak a királyok, az összes betiltott pesti avantgárd művész náluk állított ki, szinte bármit csinálhattak. A tárlatok előtti zsűrizéshez ugyan küldtek két „bácsit” a népművelési intézetből, de ők sosem zsűriztek ki semmit.
Ef Zámbó István kitűnő mesélőnek bizonyult, s kiválóan, humorral adta elő az „átkos múlt”-ban megélt megpróbáltatásait.
A beszélgetést megnézhetik a Médiatárban, a fényképeket a Galériában.
Hámosné Szőke Anna