Köztünk élnek… – Hunyadi Zoltán

Dátum

Hunyadi Zoltán karnagy neve összeforrott a magyar kórusművészettel és Esztergommal, az általa alapított esztergomi Monteverdi Kórussal.

Tanítók százai vallják magukat büszkén tanítványainak, hisz 45 évig állt a pedagógusképzés szolgálatában. Hunyadi Zoltán az ének-zenetanárok és karnagyok nagy családjának tagja 1932. december 4-én született, Maglódon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1957-ben végzett középiskolai énektanári és karvezető szakon, Vásárhelyi Zoltán tanítványaként. Hegedűtanári diplomáját is jeles eredménnyel szerezte meg a Zeneakadémián, ahol Országh Tivadar tanítványa volt. Már főiskolai évei alatt is aktív dirigensként ismerték, vezényelte a Honvéd Központi Zenekart, a Postás Szimfonikusokat, a MÁV Szimfonikus Zenekart, segédkarnagya volt a MÁV Központi Vegyeskarának. Diplomája megszerzése után a Ceglédi Városi Vegyeskart szervezte és vezette két évig.

1959-ben az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe adta be pályázatát, ahol megszakítás nélkül 45 évig, nyugdíjazásáig oktatta zene szeretetére tanítványait, és ismertette meg velük a tanítás kodályi elveket követő, változatos módszereit. Szolfézs, zeneelmélet, zenetörténet és karvezetés óráinak magas színvonala a hallgatók eredményes felkészítésében nyilvánult meg. A művészeti tanszék ének-zenei szakcsoportvezetőjeként 1965–70-ig kimagasló eredményeket ért el. Az ének tanszék vezetőjeként 1987–1997-ig sokat tett a főiskolai ének-zene oktatás színvonalának emeléséért, kivívta kollégái megbecsülését, s országosan is elismertté tette a főiskolán folyó ének-zenei nevelést.

Rendszeresen részt vett a főiskola kórusával rádiófelvételeken, s évtizedeken át vitte kórusát az országos minősítő hangversenyekre, ahol mindig a legmagasabb szintet – arany minősítést – érték el. Az Országos Egyetemi és Főiskolai Fesztiválokon hat alkalommal nyertek aranykoszorút a főiskola kórusával, s rendszeresen felléptek a Rádió Kóruspódium című műsorában. Több alkalommal nyertek „Kiváló Felvételért” elismerő plakettet, s szerepeltek élő, egyenes adásban is a rádióműsorokban. 1963-ban alapította meg és jelenleg is vezeti az európai hírű esztergomi Monteverdi Kórust. Számos hazai és külföldi fesztiválon, versenyen vettek részt.

Nagyszabású kórustalálkozók szervezésében is jeleskedtek. A legnagyobb jelentőségű rendezvény Monteverdi halálának 350. évfordulója jegyében rendezett „Cantemus” fesztivál, ahol, japán, német, erdélyi, holland, görög és számos magyar kórus 450 énekese lépett fel nagy sikerrel. A záró hangversenyre a Bazilikában került sor, ahol Pergolesi Stabat Matere és Liszt Esztergomi miséje hangzott el, a Váci Szimfónikus Zenekar közreműködésével.

Hunyadi Zoltán több mint 25 éven át volt a Sárisápi Bányász Vegyeskar karnagya. Az esztergomi Szent Anna Plébániatemplom énekkarának 2008-tól karnagya. Karnagyi tevékenységéről számos alkalommal jelent meg elismerő kritika a sajtóban, (Muzsika, KÓTA, Magyar Nemzet, Népszava, Magyar Hírlap, Pedagógusok Lapja), és szerepléseikről mindig elismeréssel nyilatkozott a külföldi sajtó is. A nemzetközi intézményi kapcsolatok terén is kiemelkedő szakmai és művészi munkáját bizonyítja, hogy éveken át rendszeresen tartott továbbképzéseket, bemutató órákat külföldről érkező csoportoknak.

A Kodály-módszer adaptálásában nyújtott segítséget a franciaországi Poatie Pedagógiai Művészeti Egyetemnek.Kiváló pedagógiai munkásságát Bárdos Lajos ajánló szavaival jellemezném: „Sokat tett az ének, a zeneoktatás színvonalának emeléséért.” Tanszékvezetőként felelősséggel képviselte a tanszéki érdekeket, harcolt az ének-zene megbecsült helyéért a tárgyak közt. Vezető oktatóként segítette kollégái munkáját; a hallgatók felkészülését éveken keresztül konzultációkkal biztosította. A tantárgyi programok magas színvonalú fejlesztését irányította, a tanszék művészeti, szakmai tudományos munkáját folyamatosan magas szinten tartotta.

forrás: rtve.hu