Érdekességek a mesék világából

 

Tudtad, hogy A kőszívű ember fiai is a népmesék alapmotívumára épül, A rút kiskacsa pedig olyan, mintha Andersen életrajza lenne? És azt, hogy a magyar mesevilágnak nincs párja az egész világon? Érdekességek a mesék világából.

 

Tudtad, hogy az egyik általunk is ismert legkorábbi mese Egyiptomból származik?

A két fivér történetét Egyiptomban írták le i. e. 1185 körül. Elképzelhető, hogy a történet valódi történelmi eseményekre utal; konkrétan a Merenptah fáraó halála utáni trónutódlási viszályra.

Tudtad, hogy Az Ezeregyéjszaka meséinek kialakulása a 800-as évek elejére vezethető vissza?

Az érdektelenség ellenére fennmaradt néhány kézirat, amelyből nagy pontossággal rekonstruálni lehet az Ezeregyéjszaka kialakulásának folyamatát. A legrégibb arab kézirat a 800-as évek elejéről származik Szíriából, 1948-ban fedezte fel Nabia Abbott kutató. A címlapot és az első oldalt tartalmazza, s a címe: könyv / amiben történetek találhatók / az 1000 éjszakából.

Városi KönyvtárTudtad, hogy Az Ezeregyéjszaka meséi eredeti szövege szerint Aladdin egy kínai kisfiú volt?

Bár a Aladdin egy közel-keleti mese, a történet Kínában játszódik, és Aladdin kínai kisfiú. A történet “Kínája” azonban iszlám ország, ahol a legtöbb ember muszlim, mindenki arab nevet visel, az uralkodó pedig úgy tűnik, hogy sokkal inkább muszlim uralkodó, mint kínai császár.

Tudtad, hogy az Ezeregyéjszaka úgy vált a világirodalom részévé, hogy az arab irodalmi köztudat szinte tudomást sem vett róla?

Az Ezeregyéjszaka történetei és általában a mese lenézett műfaj volt a művelt arabok körében, öregeknek, asszonyoknak és gyerekeknek való. Ráadásul a nyelvezete sem a megkívánt klasszikus arab nyelv, az ‘arabíya volt, hanem a sokkal lazább, számtalan perzsa és török kölcsönszót használó közép-arab. Ezért aztán kívül esett érdeklődésükön, nem foglalkoztak vele, ez pedig a legutóbbi időkig jellemző volt.

Tudtad, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon?

Európában nem ismerik a hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.

Tudtad, hogy Benedek Elek számára a gyermekirodalom művelése misszió volt?

Benedek Elek volt az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő is.

Tudtad, hogy a szállóigévé vált „Fő, hogy dolgozzanak” volt Benedek Elek utolsó leírt mondata?

Benedek Eleket 1929. augusztus 17-én, levélírás közben, végzetes agyvérzés érte. Utolsó leírt mondata, amelynél kiesett kezéből a toll, szállóigévé vált: „Fő, hogy dolgozzanak”.

Tudtad, hogy Jacob Grimm a magyar nyelvet a leglogikusabb és legtökéletesebb felépítésűnek tartotta?

1820-ban Jacob Grimm (a híres mesegyűjtő és nyelvtudós fivérek egyike), a történeti hangfejlődés törvényszerűségeinek felismerője, az első német tudományos nyelvtan megalkotója, kijelentette, hogy a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.

Tudtad, hogy Hans Christian Andersen Asperger szindrómás volt?

Nagyon sok Asperger-szindrómában szenvedő kivételes tehetséggel, képességekkel van megáldva. Csak egy párat említsünk: Isaac Newton, Albert Einstein, George Orwell, H. G. Wells és Charles de Gaulle, ráadásul halála után Mozartnál, Beethovennél, Hans Christian Andersennél és Immanuel Kantnál is Asperger-szindrómát diagnosztizáltak.

Városi KönyvtárTudtad, hogy Micimackónak már szobrot is állítottak?

Peru fővárosában áll egy hatalmas Micimackó rézszobor. Körülbelül tíz láb magas, és nagyon népszerű a turisták körében. A kanadai White Riverben szintén szobor tiszteleg a városka “leghíresebb lakója” előtt, atörténet szerint ugyanis innen származik Micimackó. 1914. augusztus 24-én egy helyi prémvadász egy kis fekete medvebocsot hozott a városkába, amelyet később a kanadai hadsereg állatorvosa, a winnipeg-i Harry Colebourn hadnagy 20 dollárért megávásolt tőle. Colebourn a mackót a szülővárosáról előbb Winnipegnek, majd később egyszerűen csak Winnie-nek szólította. Winnie lett a 34. Fort Garry Lovasezred kabalája, a katonák magukkal vitték a tengerentúlra, Angliába is. Amikor az ezredet a franciaországi frontra irányították, Winnie-t a londoni állatkertre bízták. A kivételesen szelíd mackó hamarosan az állatkert fő attrakciója lett, és meghódította a londoniak szívét; többek között Christopher Robin Milne, Alan Alexander Milne kisfia is a mackó rajongója lett. Így történt, hogy Milne történeteihez a White River-i medvebocs adta az ihletet. (Micimackót angolul Winnie-the-Pooh-nak hívják.)

A kanadai White River lakosai kimondottan büszkék arra, hogy a kisváros Micimackó születési helye. Az ontariói városkában minden évben megünneplik Micimackót, a Winnie’s Hometown Festival-ra augusztus harmadik hétvégéjén kerül sor.

Tudtad, hogy az első korai mesegyűjtemény 1555-ben jelent meg?

A Giovanni Francesco Straparola által összegyűjtött, részint óitáliai novellák átdolgozását, részint eredeti népmeséket tartalmazó könyv Le piacevolt Nottí (Mulatságos éjszakák) címen jelent meg Itáliában, 1555-ben.

Tudtad, hogy Carl Gustav Jung svájci pszichiáter úgy tekintett a mesékre, mint kollektív tudattalanunk dokumentumai?

A mesék az emberi psziché fejlődésébe bepillantást adhatnak, az által, ha egyes variánsok esetében vizsgáljuk, hogy a korok mesélői mit tartottak érdemesnek megtartani és a mesébe szőni.

Városi KönyvtárTudtad, hogy A kis herceg a világ legolvasottab 50 könyve közé tartozik?

Eddig több mint 180 nyelven és dialektusban jelent meg. 80 millió kiadott példánnyal „a világ 50 legolvasottabb könyve” között szerepel. Magyarra Rónay György fordította le.

Tudtad, hogy Jókai írásaiban népmesei összetevőket is fellelhetünk?

Jókai Mór írásaira jellemző, hogy nagyon sok műfaji jellegzetesség keveredik bennük. Meghatározó elem a népmesei összetevő. Sőtér Iván például arról ír, hogy A kőszívű ember fiai a népmesék alapmotívumára épül, vagyis a haldokló apa, és fiainak száma, ami nem más, mint a mesék bűvös hármas száma.

Tudtad, hogy A rút kiskacsa története mintha Andersen előre megírt önéletrajza lenne?

Hans Christian Andersen szegény családból származott, meséi révén pedig a szegénységből a világhír felé szárnyalt, élete második fele szakadatlan siker volt. Akárcsak A rút kiskacsa történetében: a baromfiudvarba került hattyútojásról mindenki azt hiszi, hogy kacsatojás, és amikor a kiskacsákkal együtt kikel, mindenki azt hiszi, hogy ő is kacsa, de mivel kacsának különös, rútnak tartják. Aztán, ahogy egyre nő, egyre szebb és szebb lesz, mígnem gyönyörű hattyúként emelkedik a kacsák fölé.

forrás: olvasoterem.com