Bemutatta Könyvheti újdonságait a Móra Kiadó

Az Ünnepi Könyvétre megjelenő újdonságait mutatta be a Móra Könyvkiadó a Sárkányos Gyermekkönyvtárban a szerzők részvételével.

 

A sajtó képviselőit és a résztvevőket Janikovszky János, a kiadó igazgatója köszöntötte. A Móra Kiadót bemutatva elhangzott, az utóbbi években tovább nőtt a könyvkiadó piaci részesedése, évente közel 200 cím jelenik meg a Móra műhelyében. A kiadó díjakkal is büszkélkedhet, legutóbb például a Libri által szervezett Aranykönyv díj megmérettetésen az olvasók szavazatai alapján két mórás könyv is első helyre került: A Pál utcai fiúk és A kis herceg. Szó esett arról is, hogy a kiadó a Sárkányos Gyermekkönyvtárral közösen Janikovszky Éva emlékére mesepályázatot szervezett, a korábbi évekhez hasonlóan nagy sikerrel.

Bemutatta Könyvheti újdonságait a Móra KiadóAz idei Ünnepi Könyvhétre a Móra több különleges újdonsággal jelentkezett, melyet a szerkesztők rendhagyó módon az alkotók részvételével mutattak be. Dian Viktória beszélgetőtársa Balázs Ágnes és Prakter Mariann volt. Meglepően hangzott, hogy a sok mórás könyv között ez idáig alig szerepelt olyan képeskönyv, melyet kortárs magyar írók és illusztrátorok hoztak létre, korábban fordításokkal és klasszikus művek újrakiadásával, felújításával találkozhattunk. A Móra kiadó újítani szeretne ezen a téren is, így született meg a Menjünk világgá és a Rózsa és Paprika című könyv. A Menjünk világgá! Borka és Hajcihő történetét meséli el (Hajcihő egy félresikerült mézeskalács). Balázs Ágnes számára nem volt újdonság kicsikhez szólni, mint mondta, mindig azt írja meg, ami mocorog benne. Békés Rozi kapott lehetőséget arra, hogy megteremtse a szöveg alapján Hajcihő figuráját, a könyvben fele-fele arányban kapott helyet a kép és szöveg. A sorozat első kötetének végén egy mézeskalácsrecept is található. Arra a kérdésre, hogy problémát jelenthet-e, ha a könyv címszereplőjét megsütjük és megesszük, Balázs Ágnes kifejtette: a közös sütés csak erősíti a felnőtt-gyerek tartalmas együttlétét, jó lenne, ha minél több időt szakítanának a felnőttek arra, hogy gyerekeikkel beszélgessenek. Balázs Ágnes író-olvasó találkozókon gyakran tapasztalja, hogy magányosak a gyerekek, nincs kivel megosszák problémáikat, élményeiket.

Prakter Mariann első könyvéről azt mondta, az animáció világból érkezett, ugyanis eredetileg főszereplőit filmen képzelte volna el. Az animációs filmkészítés lehetőségei leszűkültek, így a könyvkiadásban keresett helyet a hőseinek. A Móra kiadó örömmel vette a jelentkezését, a Paprika és Rózsa nagyon erőteljes képekben meséli el a két hős udvarlós történetét.  Hogy mi volt az alkotó célja a képi világgal? „Paprika egy juhászbojtár kisfiú, aki szinte transformersszé válik, ha belekóstol a mindig nála levő kincsbe, a hegyes erősbe, és akkor teszi ezt, ha bizonyítani szeretne kis szíve szerelmének, a helyes cigánylánynak, Rózsának, hogy ő az igazi.” A sztereotípiák kifordításában nem vagyok  úttörő, de én is úgy gondolom, hogy az idealizált képek nem jó irányba viszik a gyerekeket, ezért próbáltam egy újszerű könyvet készíteni – mondta az alkotó.

Janikovszky János kérdésére, hogy miért választotta Mariann a Móra Kiadót, válaszként elhangzott, hogy a legnagyobb, legprofibb kiadót kereste meg elsőnek, ugyanis korábbi tapasztalatai azt súgták, hogy nem érdemes  önbizalomhiányból fakadóan máshol próbálkozni. A kiadóvezető azért is tette fel a kérdést, mert jelezni akarta, hogy a Móra kiadótól nem áll távol a progresszívebb könyvek kiadása, amit azzal is indokolt, hogy az utóbbi hetekben éppen az egyik legfrissebb szemléletű kiadóban, a Csimotában szerezett tulajdoni részt a kiadó.

A bemutató két újabb szerző bemutatásával folytatódott, Prágai Tamás és Gyárfás Endre beszélgetőtársa Merényi Ágnes szerkesztő volt. Bár így is sokan ültek az asztalnál, azért hiányzott az illusztrátorok távol maradása (igaz a közönség soraiban fel lehetett fedezni némelyiküket, de jó lett volna az ő véleményüket is hallani.)

Bemutatta Könyvheti újdonságait a Móra KiadóA két könyv – Prágai Tamás: Vadállatok a kabátzsebben (papás mese) és Gyárfás Endre: Terüljasztalkám – nem sokban hasonlít egymáshoz, egy vonatkozásban viszont igen, a természet szeretete mindkét alkotónál hangsúlyosan megjelenik. Prágai Tamás számára fontos, hogy saját világunkról globálisan gondolkodjunk, meséje természetvédelmi szöveg is egyben. Gyárfásnál hagyományos módon jelenik meg a természet: mozgásos, a természetben élő és a természetet kihasználó gyerekeknek szeretné ajánlani a könyvet. A szerkesztő megjegyezte, örömteli volt az együttműködés: Gyárfás Endre és Buzay István illusztrátor  összeforrott, kész kézirattal keresték fel a kiadót. Prágai Tamás szintén utalt az illusztrációkra, melyek találóan illeszkednek a meséhez, ezek a szaggatott, kaleidoszkópszerű képek Kőszeghy Csilla munkáját dicsérik.

Legvégül Majoros Nórával Dávid Ádám beszélgetett a 3×1 család című könyvről. A szerző első kötetes író, számára az volt izgalmas, hogyan beszélnek a gyerekek. A mesét egy gyerek szemszögéből hallhatjuk, a szerző erre a gyerekhangra tett kísérletet. A kezdő olvasóknak ajánlott, Már tudok olvasni sorozat friss kötetét Rubik Anna illusztrálta.

A bemutatón Nemes Nagy Ágnes Lila fecske című versgyűjteményről is szó esett, a Móra kiadó jelezte, a költő további könyveit is piacon szeretné tartani. Molnár Jacqueline űdítően szép, művészi grafikáit a közönség eredetiben is megtekinthette egy mini kiállítás keretében.