Nagy sikerrel zárult a 4. Könyvtári éjszaka!

Könyvtárunk idén immár negyedik alkalommal rendezte meg középiskolás diákok részére a „Könyvtári éjszaká”-t.

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár életében fontos szerepet játszik, hogy különböző rendezvényekkel, előadásokkal és felolvasó estekkel színesítse a könyvtár és ezáltal az olvasók és az itt élők mindennapjait. 2009-ben egy új kezdeményezésbe fogtunk: megszerveztük az első „Könyvtári éjszaka” című zártkörű rendezvényt, amelyből hagyományt teremtettünk. Célunk az olvasás megszerettetése, nélkülözhetetlenné tétele.

Idén február 22-én, negyedik alkalommal rendeztük meg az anyanyelv jegyében zajló programot, esztergomi és párkányi középiskolások bevonásával. A diákok egész éjszaka nyelvi és szituációs játékokban vettek részt, valamint a magatartás- és viselkedéskultúrával kapcsolatos előadásokat hallgattak meg.

Az Anyanyelvápolók Szövetségének Ifjúsági Tagozata részéről Muszka Ágnes, Dr. Orosz Tamás, Pölcz Ádám és Terjéki Tamás tartottak foglalkozást, megmutatták anyanyelvünk komoly és játékos oldalát. Kerekes Barnabás tanár úr mély emberi, értékes gondolatait az „éjszakázók” remélhetőleg örök élményként fogják őrizni emlékezetükben.

Az éjszaka hangulatáról egy kis ízelítő a galériában található képeken.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége ifjúsági tagozatának vezetősége készített egy rövid videóösszeállítást is az éjszakáról, melyet itt tekinthetnek meg.


Kerekes Barnabás (Budapest) az Anyanyelvápolók Szövetsége társelnöke, az ifjúsági szervezet vezetője, egyben a Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyettese, a Baár-Madas Református Gimnázium magyar-történelem szakos tanára. Kazinczy- és Lőrincze-díjas, a Beszélni nehéz! mozgalom jeles képviselője, a Szóról-szóval c. rádióműsor felelős szerkesztője, a Duna Tv-n látható Nyelvőrző c. műsor vezetője vagy játékvezetője.

Muszka Ágnes (Párkány–Budapest) az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagja és az ifjúsági szervezet vezetőségi tagja, a Nyelvőrző c. műsor állandó szereplője, anyanyelvi honlapok szerkesztője.

Dr. Orosz Tamás (Vác) az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagja és titkára, az ifjúsági szervezet vezetőségi tagja, anyanyelvi táborok szervezője. Korábban szerepelt a Nyelvőrző c. műsorban.

Pölcz Ádám (Budapest) az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagja és az ifjúsági szervezet vezetőségi tagja, Kazinczy-érmes. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda és a Bolyai Önképző Műhely irodavezetője.

Terjéki Tamás (Budapest) az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagja és titkára, az ifjúsági szervezet vezetőségi tagja, Kazinczy-érmes, az anyanyelvapolo.hu oldalainak szerkesztője, a Nyelvőrző c. műsor állandó szereplője.