Vincze László (Szamoskér, 1934) festőművész. 1957-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei: Kádár György és Blaskó János. Portrékat, csendéletet és tájképeket, városi vedutákat készít.
Ez utóbbiakat laza ecsetkezeléssel, oldott, könnyed színhasználattal valósítja meg. Az élet, a fény és a zene szerelmese, a kecskeméti és a zsennyei művésztelepek gyakori vendége.
Természetelvű, a látványból kiinduló táj és portréfestő művészként a képzőművészet hagyományos vonulatát képviseli, ám ha a téma úgy kívánja, szívesen alkot konstruktivista, kubista stílusban is. Vérbeli festő, aki színekben gondolkodik, színekben él. Frissen, érzékenyen figyeli a levegő és a lélek rezdülését. Az ő élményeit csak akvarellel lehet igazán tolmácsolni. Biztosan bánik az olajtechnikával is, és bátran alkalmazza azt ünnepélyesebb témáknál. Témát, a természet, a települések hangulatát meghatározó házak utcarészletek, mitológiai, bibliai történtek, csendéletek, aktok és portrék adják.
Tanulmányok
Református Gimnázium, Debrecen; 1953–1954: Képzőművészeti Főiskola, 1957: Egri Tanárképző Főiskola rajz szak (diploma). 1960–1963: magán tanulmányok Miháltz Pál, Barcsay Jenő
Mesterei
Félegyházi László, Bíró Lajos, Miháltz Pál, Kádár György, Blaskó János, Jakuba János, Bernáth Aurél, Barcsay Jenő
Tagja
1964–:Művészeti Alap, majd MAOE; 1992–: EMC (1996–2002 között szüneteltette tagságát. Budapestre költözött)
Munkahelyei, művészeti tevékenysége
1957–1960: Galgahévíz Általános Iskola, 1960–1963: Esztergom, Felsőfokú Tanítóképző Intézet Gyakorló Iskolája, Felsőfokú Tanítóképző Intézet, rajz tanszékén gyakorlatvezető.
Tanulmányutak:
1959: Szovjetunió, 1963: Közép- és Nyugat-Európa; 1973: USA-ba, 2008: Ausztrália. Festőkurzus: 2011: Izsák, Kőris-tanya (Németh Ferenccel); 1998–:Kömörő, Alkotótábor művészeti vezető
Egyéni kiállításai (válogatás)
Aszód, 1960; Esztergom, Tanítóképző Intézet 1962, 1963, 1965; Technika Háza 1966; Petőfi Sándor Műv. Központ 1967, 1969, 1974, 1977, 1985; Zodiákus Klub 1972; Fürdő Szálló 1978; NIM TK 1982; BBM 1984 (kat.), 1994 (60. év. jubileumi); Esztergomi Galéria 1985 (kat); Szabadidő Központ 1995, 2000 (Kalandozások Velencében), 2004; Dobó Galéria 1995; Sziget Galéria 1997, 2001; Féja G. Közösségi ház 1997, 1999, 2000 (Kalandozások Velencében), 2003, 2005, 2011; Sugár Galéria 2000, 2001, 2006; Szentgyörgymezői Olvasókör 2004; Aquasziget Galéria, 2007, 2010; Régi Megyeháza 2008 (Hetvenöt év, hetvenöt kép); TÁR-LAK Szalon 2014 (Vakáció Hvar szigetén), 2015 (Kis-Duna sétányon);
Visegrád, Mátyás Király Múzeum 1966; Mátészalka, Műv. Ház 1967, Szatmári Múzeum 2009 (75. éves jubileumi); Vác, Madách I. Műv. Otthon 1968; Dorog, József Attila Műv. Központ 1968, 1975; Eötvös Galéria 2010; Budapest, Operaház Klubja 1968; Fehérgyarmat, Műv. Ház, 1968; Dömös, Dömösi Galéria 1983; Komárom, Széchenyi István Szakközépiskola 1985; Pilismarót, Községi Tanács díszterem 1986; Kecskemét, Erdei F. Műv. Központ 1987, Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ 2010 (A hónap alkotója); Katona József Színház 2011; BKM Kereskedelmi és Iparkamara 2015; Szombathely, Derkovits Terem 1989; Szob, Börzsöny Múzeum 2008; Hetényegyháza, Műv. Ház 2008 (Zsenyétől Kecskmétig); Szentes, Művelődési Központ 2009; Szeged, DÉMÁSZ Székház 2011
Külföld
Ehingen (DE), Városháza 1994; Melbourne, Magyarok Bocskai Köre Székháza 2007 Pozsony, Pozsonyi Magyar Galéria 2011; Pozsonypüspöki (SK), Tryskáč Söröző és Étterem 2014
forrás: granart.hu