A Kernstock Károly Művészeti Alapítvány könyvtárunkban mutatta be 2019. június 11-én kedden az ART LIMES folyóirat 2018/2. és 2018/3. Képzőművészek Esztergomban a XIX–XXI. században című számait.
A megjelenteket Kovátsné Várady Eszter, a Helischer József Városi Könyvtár igazgatója köszöntötte. Bánhidy László alpolgármester szintén megemlékezett az esztergomi képzőművészekről, és kiemelte, hogy fel kell hívni a figyelmet arra, hogy eddig Esztergomban milyen értékek születtek. Ez kötelezi az utókort arra, hogy a város régi adósságát lerója, s Esztergomnak legyen végre egy képtára.
A folyóirat köteteket Virág Jenő főszerkesztő és Wehner Tibor szerkesztő, művészettörténész mutatta be.
A sorozat egy megyei kezdeményezés folytatása, hiszen hasonló kötetek már megjelentek Dorogról, Tatabányáról és Tatáról is. A kötetekhez az írásos anyagokat régi folyóiratokból gyűjtötték össze, melyben Bárdos István, a nemrég elhunyt művelődés-történész szerkesztői munkája számottevő volt. A két kötet, mely névsorban veszi sorra az Esztergomban élt és itt alkotott, még folytatásra vár, hiszen a második kötet Kocsisné Gerencsér Annával ér véget, A nevük első kezdőbetűjével L-Z-ig betűvel kezdődő nevű képzőművészek életpályája és művei leírása kéziratban megvan már.
72 művész szerepel a két megjelent számban, köztük olyan hallatlanul fontos személyiségek, mint Gróh István. Wehner Tibor szerint a lapszámok lexikon és antológia összeolvadása, mert a művészekről megjelent elfelejtett kritikai fogadtatást is előszedték, és megjelentették. Mindemellett megmaradt a lapszámok olvasmányos műfaja is.
A szerkesztők elmondták, hogy a kötet létrehozása során milyen nehéz volt néhány adatot megszerezni, akadnak olyan művészek, akikről egyetlen ábrázolás sem található. Nem egyszer magukat a műveket felkeresni is komoly feladat elé állította a szerkesztőket.
Esztergom vonatkozásában hiánypótló mű keletkezett, bíztatunk mindenkit arra, hogy ismerkedjen meg lakóhelye művészeivel, és az álaluk létrehozott alkotásokkal. Fordítsunk nagyobb figyelmet a körülöttünk lévő szépségre és becsüljük meg azt.
A rendezvényen készült felvételeket a könyvtár honlapján keresztül a Galériában nézhetik meg.
Hámosné Szőke Anna