A könyvkiadás keresi az új formákat, amivel felveheti a versenyt az e-book olvasással. Régen könnyen kezelhető zsebkönyvet vittünk magunkkal, ami buszon, vonaton kéznél volt. Néhány éve terjed a magyar könyvkiadásban az ún. bookazine műfaj, amely a könyv és a színes magazin házasításával jött létre.
Ebben a formában indított útjára új sorozatot a Kossuth Kiadó Magyar História címen. A vállalkozás a magyar történelem összefoglalóját kívánja nyújtani hét kötetben. Eddig három jelent meg Honfoglalás és államalapítás, Az Árpád-ház évszázadai és A késő középkori nagyhatalom címen a mohácsi csatavesztéssel bezárólag. A színes, lakkozott külsejű kötetek mindegyike 144 oldalból áll, mintha valóban folyóiratot tartana kezében az olvasó. Színvonalas tartalommal párosuló könnyed, áttekinthető forma. Bőséges vizuális anyag – számos ábra, kép, rajz, térkép, infografika – tarkítja a főszöveget. Az ismeretek sok szöveges forrással, krónikarészlettel, fogalom-magyarázattal és idővonallal egészülnek ki. A szerzők mintha elektronikus hipertextet szimuláltak volna; a kiválasztott „ugrópontokról” tetszőleges utakon juthatunk el különböző összefüggésekig a köztörténet, vallás, életmód, művelődés, hadviselés, gazdaság stb. területein.
A kötetek tehát ötvözik az ismeretterjesztő könyvek és a magazinok témafeldolgozásának előnyeit, a tartalom azonban korántsem elnagyolt, hanem a legfrissebb kutatási eredményeket tartalmazza, néhol a rutinos történelemtanárt is zavarba hozó módon. A történész szerzők – Sudár Balázs, Font Márta és Szende László – a magyar historiográfia fiatal és középnemzedékéhez tartoznak, új szempontokat érvényesítenek, a régi témákat leporolva, gyakran más perspektívában tárgyalják. Külön kiemelendő Sudár Balázs turkológus, népzenész és lovas íjász, aki mintha az utóbbi években átvette volna a magyar őstörténetkutatásban a fő szólamot. A langyos állóvíznek számító területet a posztszovjet térség új régészeti feltárásai, a genetika, eddig ismert, de kellőképpen nem méltányolt források újraolvasása teszi pezsgően izgalmassá. „Tudunk-e még újat mondani a magyar történelemről?” – teszi fel a kérdést az első kötet szerkesztői előszavában Medgyesy Zsófia. A válasz nem kétséges.
A történettudomány művelésének (és tanításának) két legfontosabb funkciója a kritikus múltszemlélet és az érzelmi azonosulás a nemzet történelmével. Utóbbi sokak számára avítt, 19. századi gondolatnak tűnhet, de a sorozat készítői, meggyőződésem, nem így gondolják. Apróságnak tűnik, de ezt a fajta emocionális ráhangolódást szolgálják már a kötetek mottói: „…szerencsésen országot szerzettek…” (Kalmári Váradi János), „Követni az ősi királyokat” (Intelmek) és „Te dicső hajdankor!” (Arany János). Vagy Szende László summája a középkori univerzalizmusban teljes egészében benne élő Luxemburgi Zsigmondról: „A Német-római Birodalom irányítójaként nagy hangsúlyt fektetett a reprezentációra, udvara mindenki előtt nyitva állt. Ugyanakkor Zsigmond elsősorban magyar királynak tekintette magát: a magyar földben nyugodva akarta megvárni az utolsó ítéletet.” (80. old.)
Kinek ajánljuk a sorozatot? A nem egy szuszra végigolvasandó, igényes ismeretterjesztő munkák olvasása hasznos mulatság, s ezek a kötetek a szakma professzionális művelői és a történelemrajongók számára egyaránt élvezetes időtöltést kínálnak. A közelgő karácsony előtt mi mást mondhatnánk: irány a kiadó honlapja, ahol a már megjelent kötetek és a negyedévente érkező folytatás is megrendelhető! Aki a tartósabb könyv formátumot részesíti előnyben, a könyvesboltokban is megtalálja a sorozatot.
Peragovics Ferenc