Könyvbemutató – Huszonhatos hadiemlékkönyv

Dátum

„Az Osztrák–Magyar Monarchia gyalogságának alapvető szervezeti egysége az ezred volt, ami a jelentősebb városokban felépített laktanyákba települt. Békeidőben a rendszeres időközönként a környékről bevonultatott katonakorú férfilakosság kiképzését végezte az egység parancsnoki állománya, háborúban pedig a behívott állomány az ezred állományában teljesítette harctéri szolgálatát. A város és a régió életében fontos szerepet játszott a katonaság, hiszen a 21 éves fiatalemberekből itt neveltek kötelességtudó férfiakat, ez volt az ifjak életének első nagy próbatétele, ahol sírig tartó barátságok és összetartó közösség alakult. Az ezred részt vállalt a város életéből, jelen voltak a közéleti és társasági rendezvényeken, a laktanya fenntartása munkát és bevételt jelentett a településnek. Ezt a kapcsolatot fejezi ki a „háziezred” szavunk. Esztergom és a régió sajátja a császári és királyi 26. gyalogezred volt, mely a kiegyezés után került ide és annak ellenére, hogy idővel más helyőrségbe költözött, továbbra is a környékbeli fiatalság „vitézlő oskolája” maradt.

Az első világháború centenáriuma időszerűvé tette az egykori háziezred hadiemlékkönyvének kiadását. Talán a sors keze van abban, hogy a család ajándékaként a Komárom-Esztergom Megyei Levéltárba került Kottra Mihálynak a 26-os gyalogezred első világháborús harcait bemutató kézirata. Ez képezi jelen kötetünk gerincét, amit kiegészítettünk a Hadtörténeti Levéltárban őrzött kéziratokkal és a huszonhatosok történetéről szóló kutatásaink eredményeivel.”

a szerkesztők: Mikklós Tamás és dr. Négyesi Lajos