A „Szerelmesek hete” kapcsán már olvashattak Örkény István buszos szerelembeeséséről Facebook oldalunkon. Ezúttal is egy meglátni és megszeretni történettel készültünk Olvasóinknak, melyet Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél című könyvéből idézünk. A levél, melyet olvashatnak most -a költő egyetlen „feleségéhez”- Szántó Judit 27 éves esernyőgyári munkásnőhöz íródott, akire a költő úgy figyelt fel, hogy a csinos nő egy előadására késve érkezett. Miközben helyet keresett magának, Attila rámutatott az emelvényről és felszólította: „Maga pedig várjon meg”! Ez egy 6 évig tartó kapcsolat első mondata volt. Ezalatt az idő alatt Judit- sok kortársuk szerint- szinte gyermekeként gondoskodott a költőről.
„Kedveském,
Éjjel fél kettő van, fekszem, és nem tudok elaludni. Te jártál a fejemben, de nem is a fejemben – úgy betöltöttél egészen, mint az előbb még a sötétség a szobámat. Most már muszáj írnom, muszáj, pedig eddig – a magam számára kínosan – halogattam, az Isten tudja, miért. De ahogy fölgyújtottam a lámpát, az a sok mindenfajta érzés, gondolat és szorongás, amit te-ként egészen betöltött, éppúgy szétvált külön fantasztiku8s és nevetséges darabokra, mint ahogy árnyékokra bomlott a sötétség. Nincs hangom, ha kettőnkről akarok beszélni hozzád; ha erőltetem, másnak érzem, és ez fáj. Néha reggelig is ébren vagyok és dolgozom. Nem azért vagyok ébren, hogy dolgozzam, azért dolgozom, mert valamit muszáj csinálnom, ha már nem tudok elaludni. Ha elfáradok, eloltom a lámpát, behunyom a szememet, te jössz megint és tárgytalan szorongások lepnek el. Nem valami egészséges vágyódás -, sokkal több annál. Nem is féltés. Semmi, akár csak egészen tetőtől talpig érzem borzasztó nem – létedet és azt, hogy mégis vagy valahol. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan jössz, majd ha jössz, hogyan csöngetsz, hogy lépsz be az előszobába, hogyan veted le a kabátod. Igaz, talán nem is lesz rajtad kabát. – Most el tudom mondani szépen, betűhöz méltóan, hogyan jöttél, hogyan mentél az utcán, nem lehajtott és mégsem egyenes fővel, valami halott mosollyal arcodon. De ez nem az igazi, ez már betű.
Azelőtt kinn voltam igazán, most csak nagyon kinn érzem magam a világban, nem érzem magam idehaza, mert te nem vagy itthon. (Itthon, nézd meg, hogy írtam az előbb – F.L. szokta így írni. Ez csak hülye képzelődés, ne bántson téged – F.L. azóta, amióta beszéltünk róla, most jutott először az eszembe. Béka pórusaira.)
Most veszem észre, hogy mindaz marhaság, amit írtam, mert közben jókedvem kerekedett. Úgy látszik, mégis jó volt leírni ezeket – csak aztán el ne bizakodj! Oh Utyru-pitty, siess, s gyere vissza, s gyere vissza, s gyere vissza már! Mert ez a jókedv nem fenékig tejföl. Már el is tűnt és bosszant, hogy érzelmeim így összevissza kapkodnak bennem körülötted. Kedveském, gyere! Igazán szükségem van rád. Ha már vagy, akkor legyél. Gondold meg, hogy fogyok utánad. Már ugye elsiklom a rugók közt, mint a vízicsigák közt az ángolna.
Mit csinálsz? Most, így messziről úgy tűnsz föl, mint egy órásnő, aki lomhán mozdulni kezd egy nagy homályos szobában. (…) Siess édeském, és igazán gyere. Persze, te ott mulatsz, míg én itt szenvedek. Igaz, hogy módjával, mert a múlt vasárnap kiránduláson voltam, és sokat nevettem a többieken, akik hátizsákokat cipeltek, míg én oly könnyedén léptem előttük, mint egy fűrj kopaszon. Írj és siess. Nem harmadik emelet, hanem negyedik. Vagy az alibi?
Sok szeretettel csókol, ölel és nagyon vár”: Attila
A történetről részletesebben a Corvina Kiadó által 2018-ban Budapesten kiadott Nyáry Krisztián: Írjál és szeressél című könyvében olvashatnak . A könyv könyvtárunkból is kölcsönözhető. A könyv könyvtárunkból is kölcsönözhető.