Köztünk élnek sorozatunk idei évadának utolsó vendége Vonka Viktor volt. Kovátsné Várady Eszter, a könyvtár igazgatója bevezetőjében elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt Viktor nagyobbik fiát már születésekor, 15 perces korában beíratta könyvtárunk tagjai közé – így aztán egy darabig ez a kisfiú volt bizonyára a világ legfiatalabb könyvtár tagja. Vendégünkkel Sinkó Gyula beszélgetett.
Vonka Viktor százhuszonöt népet tud megörvendeztetni saját muzsikájával, de akkor sem esik kétségbe, ha rockot kérnek tőle. Ha valaki járt már az esztergomi bazilikánál, biztosan látta őt: a szakrális épület előtt, bal oldalon látható egy kedves figura, korhű, középkori jelmezben, általában furulyával a kezében – ő Viktor. 16 éve foglalkozik utcazenéléssel. Eredeti végzettségei szerint könyvelő, statisztikus, közgazdász, művelődésszervező, felnőttképzési szakember, újságíró. Csak azt nem tanulta, amiből él: zeneiskolába sosem nem járt.
Viktor Kertész Viktor néven született, házasságkötésekor vették fel feleségével együtt a Vonka vezetéknevet, amely a Charlie és a csokigyár, Willy Wonka című filmből származik, kitalált név.
Középiskolás korában barátjával, Lampel Viktorral megalapította a Lampel-Kertész triót és az Egy Húron Pendülünk nevű zenekart. Műsoraikat az Esztergom TV és a Rádió Esztergom számára készítették rendszeresen, vállalhatatlanul idétlen dalokat találtak ki, példaképpen bemutatta a Siránkozó blues című dalt a közönség nagy derültségére.
Később csatlakozott a Club Era nevű folk’n’roll – csapathoz, amellyel beutazták fél Európát. Ez a zenekar hozta meg életében a fordulópontot. Először együtt utcazenéltek Bakai Mártonnal (aki szintén volt már a Köztünk élnek sorozat vendége) a Bazilika királykapuja előtt, kicsivel később már önállóan zenélt. Zenei elődjének Péczeli Editet tartja, aki barokk ruhában kilenc esztendeig fuvolázott a Bazilikánál.
Több mint ezer dalból álló műsorát 125 különböző nép dalai színesítik. Több mint 60 nyelven tudja megköszönni, ha pénzt dobnak a hangszertokba a saját zenéjükre ismerő, hálás külföldiek. Többnyire két furulyával játszik egyszerre, néha hárommal. Nála a szezon februártól november közepéig tart.
Sinkó Gyula kérdésére, miszerint mely híres emberek dobtak számára pénzt, megtudhattuk, hogy a hírességek közül elsőként Földes László, Hobó értékelte teljesítményét, Dr. Völner Pál mindig megköszönti őt, és Prokopp Mária néni is rendszeresen megtiszteli játékát.
Viktor igazi hangszergyűjtő, egy egész bőröndnyi hangszerrel érkezett, és a jelenlévő vendégeket megkérte, hogy válasszanak ki egy népet, s ő eljátssza a rájuk jellemző muzsikát. Sőt, azon az adott nyelven meg is köszöni, az esetleges adományt. Sok dalt meghallgathatott így a jókedvű közönség, és a beszélgetés végén még filmdalokat is lehetett kérni.
A rendezvény oldott hangulatú, vidám volt. Megtudtuk, hogy Viktor rendszeresen szerepel török tévécsatornákon is, de sok ország forgatócsoportja felvette már őt a Bazilika árnyékában.
A rendezvényen készült fényképfelvételeket a könyvtár honlapján keresztül a Galériában, a videofelvételt a Médiatárban nézhetik meg.
Hámosné Szőke Anna